Kezdőlap arrow Kutatás arrow Publikációink
Bejelentkezés

Publikációink

A MorphoLogic kezdettől fogva kutatócégként működik. Ez többek közt azt jelenti, hogy kutatásaink eredményeiről a különböző tudományos fórumokon folyamatosan beszámolunk. Az alábbiakban olvasható publikációlista a MorphoLogic korábbi vagy jelenlegi munkatársai, valamint a cégünkkel rendszeresen együttműködő független és intézményi kutatók írásaiból áll.

A publikációk a szerzők neve szerint, azon belül pedig időrendben állnak. A teljes egészében hozzáférhető publikációkat az adott bibliográfiai tételhez rendelt hivatkozás mutatja.


Endrédy István

Kiss Gabriella

Novák Attila

Trepák Mónika

Földes András

Lengyel István

Pál Miklós

Ugray Gábor

Gröbler Tamás

Merényi Csaba

Pohl Gábor

Ujvárosi Gábor

Hodász Gábor

Miháltz Márton

Prószéky Gábor

Vancsa László

Kis Balázs

Naszódi Mátyás

Tihanyi László

Vöröss Ferenc



Endrédy István

2005

Novák Attila; Endrédy István: Automatikus zárt ë-jelölő program. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 453–454. SZTE, Szeged (2005)


Földes András

2006

Prószéky, Gábor; András Földes: Between Understanding and Translating:
A Context-Sensitive Comprehension Tool. Archives of Control Sciences, Vol. 15, No.4, 637–644. (2006)

2005

Prószéky, Gábor; András Földes: An Intelligent, Context-Sensitive Dictionary: A Polish–English Comprehension Tool. In: Vetulani, Zygmunt (ed) Human Language Technologies as a Challenge for Computer Science and Linguistics, 386–389. Mickiewicz University, Poznan, Poland (2005)

Földes András: "tök jó, de nincsenek benne csúnya mondatok" (Egy WAP alapú szótári rendszer üzemeltetésének tapasztalatai). In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 155–166. SZTE, Szeged (2005)


Gröbler Tamás

2004

Gröbler Tamás: Egyértelműsítés és "mozaikfordítás" a MetaMorpho rendszerben. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 88–91. SZTE, Szeged (2004)

Hodász, Gábor; Tamás Gröbler; Balázs Kis: Translation Memory as a Robust Example-based Translation System. Proceedings of the 9th Workshop of the European Association for Machine Translation, 82–89. Foundation for International Studies, La Valletta, Malta (2004)

Gröbler Tamás; Gábor Hodász; Balázs Kis: MetaMorpho TM: A Rule-Based Translation Corpus. Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evalutation, Lisbon, Portugal (2004)

2003

Hodász Gábor; Gröbler Tamás: Nyelvi tudásra épülő fordítómemória. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 261–267. SZTE, Szeged (2003)


Hodász Gábor

2006

Hodász, Gábor: Evaluation Methods of Linguistically Enriched Translation Memory Systems. Proceedings of the LREC-2006, Genoa, Italy (2006)

Hodász, Gábor: Towards a Comprehensive Evaluation Method of Memory-Based Translation Systems. Proceedings of the 11th EAMT, Oslo, Norway (2006)

2005

Hodász Gábor: Fordítómemóriák és minta alapú fordítórendszerek kiértékelésének módszerei. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 116–124. SZTE, Szeged (2005)

Hodász, Gábor; Gábor Pohl: MetaMorpho TM: A Linguistically Enriched Translation Memory. In: Hahn, Walter; John Hutchins; Cristine Vertan (eds) International Workshop on Modern Approaches in Translation Technologies, 26–30. Borovets, Bulgaria (2005)

2004

Hodász Gábor: Nyelvi hasonlóságon alapuló intelligens keresés fordítómemóriában. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 108–116. SZTE, Szeged (2004)

Gröbler Tamás; Gábor Hodász; Balázs Kis: MetaMorpho TM: A Rule-Based Translation Corpus. Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evalutation, Lisbon, Portugal (2004)

Hodász, Gábor; Tamás Gröbler; Balázs Kis: Translation Memory as a Robust Example-based Translation System.Proceedings of the 9th Workshop of the European Association for Machine Translation, 82–89. Foundation for International Studies, La Valletta, Malta (2004)

2003

Hodász Gábor; Gröbler Tamás: Nyelvi tudásra épülő fordítómemória. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 261–267. SZTE, Szeged (2003)


Kis Balázs

2007

Pohárnok, Melinda; Mátyás Naszódi; Balázs Kis; L. Nagy; A. Bóna;János László: Exploring the spatial organization of interpersonal relations by means of computational linguistic analysis. Empirical Culture and Text Research 3, 39-49 (2007)


Ehmann, Bea; V. Garami; Mátyás Naszódi; Balázs Kis; János László: Psychological correlates of subjective time experience: Narrative psychological content analysis of short autobiographical recalls. Society of Text and Discourse, Seventeenth Annual Meeting. University of Glasgow, Scotland, Programme Abstracts, p. 49. (2007)

2005

Hutchins, John; Balázs Kis; Gábor Prószéky (eds): Proceedings of the 10th Conference of the European Association for Machine Translation (EAMT).304 pp. PPKE ITK, Budapest, Hungary (2005)

Kis Balázs; Lengyel István: Fordítás-előkészítés és csoportos fordítás. Fordítók és Tolmácsok 3. Őszi Konferenciája, 46–57. MFE, Budapest (2005)

Kis Balázs; Pohl Gábor: Az automatikus terminológiakivonatolás módszerei. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 221–229. SZTE, Szeged (2005)

2004

Kis, Balázs: Technology in the Translation Class: Introducing CAT Tools to Hungarian Translation Students. IV Jornadas de Traducción e Interpretación, Barcelona, Spain (2004)

Gröbler Tamás; Gábor Hodász; Balázs Kis: MetaMorpho TM: A Rule-Based Translation Corpus. Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evalutation, Lisbon, Portugal (2004)

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: A New Approach to the Corpus-based Statistical Investigation of Hungarian Multi-word Lexemes. In: Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evaluation, Vol. V, 1677–1681. Lisbon, Portugal (2004)

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: Methods for the Extraction of Hungarian Multi-Word Lexemes. In: Decadt, B.; V. Hoste; G. de Pauw (eds) Computational Linguistics in the Netherlands 2003 (Antwerp Papers in Linguistics, Vol. 111), 47–62. University of Antwerp, Antwerp, Belgium (2004)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis; Miklós Pál: Specialties and Applications of Hungarian Proofing Tools. Pre-Proceedings of the 1st International Workshop on Proofing Tools and Language Technologies. 113–116. Conference and Cultural Centre, Patras, Greece (2004)

Kis Balázs: A számítógép a fordítóiskolában (A számítógépes fordítástámogató eszközök oktatása Magyarországon). Fordítók és Tolmácsok 2. Őszi Konferenciája, 22–29. Corvinus Egyetem, Budapest (2004)

Kis Ádám; Kis Balázs; Pohl Gábor: A számítógépes terminológiakivonatolás új megközelítése In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 63–70. SZTE, Szeged (2004)

Lengyel István; Kis Balázs; Ugray Gábor: MemoQ – új megközelítés a fordítástámogatásban. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 100–107. SZTE, Szeged (2004)

Kis Ádám; Kis Balázs: A szupermorféma. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 246–253. SZTE, Szeged (2004)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: A nyelv és a számítógép. In: Kenesei István (szerk.) A nyelv és a nyelvek. Akadémiai, Budapest, 171–189. (2004)

2003

Kis Balázs; Ugray Gábor: Új korpuszstatisztikai eszköztár kollokációkeresésre. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 131–137. SZTE, Szeged (2003)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Mire jó a NewsPro? (Rövidhírek automatikus elemzése – magyarul). Boss Magazin, 2003. október, 40–41. (2003)

2002

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: Context-Sensitive Dictionaries. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING),Vol. II, 1268–1272. Taipei, Taiwan (2002)

Prószéky, Gábor; Mátyás Naszódi; Balázs Kis: Recognition Assistance. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING), Vol. II, 1263–1267. Taipei, Taiwan (2002)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: Development of a Context-Sensitive Dictionary. In: Anna Braasch; Alex Povlsen (eds) Proceedings of the 10th International Congress of the European Association for Lexicography (EURALEX), Vol. I, 281–290. Copenhagen, Denmark(2002)

2001

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Globális társadalom – globális nyelv: a nyelvi processzorok világa. Info-Társadalomtudomány 53,57–62 (2001)

1999

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Számítógép-hálózat a fordítástámogatásban. Új Alaplap, XVII. évf. 4. szám, 24–27 (1999)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: A Unification-Based Approach to Morpho-Syntactic Parsing of Agglutinative and Other (Highly) Inflectional Languages. Proceedings of the 37th Annual Meeting of the Association for Computational Linguistics (ACL), 261–268. College Park, Maryland, USA (1999)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Számítógéppel – emberi nyelven. [Intelligens szövegkezelés számítógéppel]. 340 pp. SZAK, Bicske (1999)

1997

Kis Balázs: Mi van a szavakon túl? Nyelvtani szerkezetek felismerése számítógéppel. VII. Országos Alkalmazott Nyelvészeti konferencia. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest (1997)

Kis Balázs: WINternet: Internet-intranet Windows-zal és Windows NT-vel. SZAK Kiadó, Bicske (1997)

Kis Balázs: Windows NT Server 4.0 rendszergazdáknak. SZAK Kiadó, Bicske (1997)

1996

Kis Balázs: Windows NT 3.51. Kezdőkönyv haladó szoftverhez. SZAK Kiadó, Bicske, (1996)

Kis Balázs; Kuntner Gábor: Windows for Workgroups helyi és távoli hálózatokban. SZAK Kiadó, Bicske (1996)

Kis Balázs: Windows NT 4.0. Kezdőkönyv haladó szoftverhez. SZAK Kiadó, Bicske, (1996)

1991–1994

Kis Balázs: Az MS-DOS 5.0, 6.0, 6.2 és 6.22 parancsai. Múzsák-Reál, Budapest: 3. kiadás (1991–1994)


Kiss Gabriella

2004

Kiss Gabriella; Kiss Margit; Pajzs Júlia: A Nagyszótár történeti korpuszának morfológiai elemzéséről. Magyar Nyelv, C.évf. 2.sz. 185–191. (2004)


Lengyel István

2004

Lengyel, István: Group Translation - Exploiting Synergy. IV Jornadas de Traducción e Interpretación, Barcelona, Spain (2004)

Lengyel István; Kis Balázs; Ugray Gábor: MemoQ – új megközelítés a fordítástámogatásban. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 100–107. SZTE, Szeged (2004)

Kis Balázs; Lengyel István: Fordítás-előkészítés és csoportos fordítás. Fordítók és Tolmácsok 3. Őszi Konferenciája, 46–57. MFE, Budapest (2005)


Merényi Csaba

2006

Tihanyi László; Merényi Csaba: A MetaMorpho fordítóprogram projekt 2006-ban. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 4. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 169–179. SZTE, Szeged (2006)

2005

Merényi Csaba: A MetaMorpho magyar–angol gépi fordító rendszer igei vonzatkereteit működtető nyelvtan. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 108–115. SZTE, Szeged (2005)


Miháltz Márton

2006

Hatvani Csaba; Kocsor András; Miháltz Márton; Szarvas György; Szécsi Katalin: Főnevek a Magyar WordNetben. A IV. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 109-116., SZTE, Szeged (2006)

Miháltz Márton; Prószéky Gábor: Egy magyar WordNet felé. W3C Szemantikus Web Műhelykonferencia, MTA SZTAKI W3C Magyar Iroda, Budapest, 2006. április 13.

Alexin, Zoltán; János Csirik; András Kocsor; Miháltz, Márton: Construction of the Hungarian EuroWordNet Ontology and its Application to Information Extraction. In: Sojka, Petr; Key-Sun Choi; Christiane Fellbaum; Piek Vossen (eds) Proceedings of the 3rd International WordNet Conference (Jeju Island, Korea), 291–292. Masaryk University, Brno (2006)

Miháltz, Márton; Gábor Pohl: Exploiting Parallel Corpora for Supervised Word-Sense Disambiguation in English-Hungarian Machine Translation. Proceedings of the 5th Conference on Language Resources and Evaluation, 1294–1297. Genoa, Italy (2006)

2005

Miháltz Márton; Pohl Gábor: Javaslat szemantikailag annotált többnyelvű tanítókorpuszok automatikus előállítására jelentésegyértelműsítéshez párhuzamos korpuszból. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 418–419. SZTE, Szeged (2005)

Miháltz Márton: Magyar EuroWordNet projekt: bemutatás és helyzetjelentés. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 68–78. SZTE, Szeged (2005)

Miháltz, Márton: Towards A Hybrid Approach To Word-Sense Disambiguation In Machine Translation. Workshop on Modern Approaches in Translation Technologies at Recent Advances in Natural Language Processing (RANLP-2005) Conference, Borovets, Bulgaria (2005)

Németh, Dezső; Rozália Eszter Ivády; Márton Miháltz; Attila Krajcsi; Csaba Pléh: Verbal Working Memory And Morphology. Proceedings of the 9th European Congress of Psychology, Granada, Spain (2005)

2004

Ivády Rozália Eszter; Németh Dezső; Miháltz Márton; Pléh Csaba: Fonológiai hurok és morfológia komplexitás. In: A Pszichológiai Társaság Biennális Nagygyűlése, Debrecen (2004)

Ivády Rozália Eszter, Németh Dezső, Miháltz Márton, Pléh Csaba: A rövidtávú emlékezet és a morfológiai komplexitás. In: Németh Dezső (szerk.) Szegedi Pszichológiai Tanulmányok, 15–20. Juhász Gyula Főiskola Kiadó, Szeged (2004)

Németh Dezső; Ivády Rozália Eszter; Miháltz Márton; Pléh Csaba; Krajcsi Attila: Verbális munkamemória és morfológia komplexitás. Magyar Pszichológiai Szemle, Vol. 58. (2004)

Miháltz Márton: Angol–magyar gépi fordítórendszer támogatása jelentés-egyértelműsítő modullal. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 92–99. SZTE, Szeged (2004)

Miháltz, Márton; Gábor Prószéky: Results and Evaluation of Hungarian Nominal WordNet v1.0. Peter Sojka; Karel Pala; Pavel Smrz; Christiane Fellbaum; Piek Vossen (eds) Proceedings of the 2nd International WordNet Conference, 175–180. Global WordNet Association, Brno, Czech Republic (2004)

Miháltz, Márton: Word Sense Disambiguation Using Random Indexing. Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evaluation, Lisbon, Portugal (2004)

2003

Miháltz, Márton: Constructing a Hungarian Ontology Using Automatically Acquired Semantic Information. Proceedings of the IWCS-5, Tilburg, The Netherlands (2003)

Miháltz Márton: Magyar főnévi WordNet-ontológia létrehozása automatikus módszerekkel. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 153–159. SZTE, Szeged (2003)

2002

Prószéky, Gábor; Márton Miháltz: Automatism and User Interaction. In: Manuel González Rodriguez; Carmen Paz Suarez Araujo (eds) Proceedings of the 3rd International Conference on Language Resourcs and Evaluation (LREC), Vol. III, 957–961. Las Palmas de Gran Canaria, Spain (2002)

Prószéky, Gábor; Márton Miháltz: Semi-automatic Development of the Hungarian WordNet. In: Christodoulakis, D.N.; C. Kunze; L. Lemnitzer (eds) Proceedings of the Workshop on WordNet Structures and Standardization, and How These Affect WordNet Applications and Evaluation, 42–46.Las Palmas de Gran Canaria, Spain (2002)

2001

Prószéky, Gábor; Dániel Nagy; Márton Miháltz: Toward a Hungarian WordNet. Proceedings of the WordNet Workshop at NAACL-2001, 174–176. Pittsburgh, USA (2001)


Naszódi Mátyás

2007

Pohárnok, Melinda; Mátyás Naszódi; Balázs Kis; L. Nagy; A. Bóna;János László: Exploring the spatial organization of interpersonal relations by means of computational linguistic analysis. Empirical Culture and Text Research 3, 39-49 (2007)

Ehmann, Bea; V. Garami; Mátyás Naszódi; Balázs Kis; János László: Psychological correlates of subjective time experience: Narrative psychological content analysis of short autobiographical recalls. Society of Text and Discourse, Seventeenth Annual Meeting. University of Glasgow, Scotland, Programme Abstracts, p. 49. (2007)

2004

Naszódi Mátyás: Szófaji beosztás névszói csoportok elemzéséhez. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 191–194. SZTE, Szeged (2004)

2003

Kis Balázs; Naszódi Mátyás; Prószéky Gábor: Komplex (magyar) szintaktikai elemző rendszer mint beágyazott rendszer. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai (MSZNY), 145–150. SZTE, Szeged (2003)

Naszódi Mátyás: Felszíni eset – absztrakt eset. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 302–304. SZTE, Szeged (2003)

2002

Prószéky, Gábor; Mátyás Naszódi; Balázs Kis: Recognition Assistance. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING), Vol. II, 1263–1267 Taipei, Taiwan (2002)

1997

Naszódi Mátyás: Nyelvhelyesség-ellenőrzés számítógéppel (Parciális szintaxis). VII. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia, I. kötet, 256–260. Külkereskedelmi Főiskola, Budapest (1997)

1991

Hussien, Muhmed Abo Alez Reda; Mátyás Naszódi: Morphological Analysis for Inflected Languages. CIS'91. Veszprém (1991)

Farkas, Ernő; C.H.A.Koster; Péter Köves; Mátyás Naszódi: Towards an Affix Grammar for the Hungarian Language. Technical Report of University of Nijmegen, No 91–18. Nijmegen, The Netherlands (1991)

Bach, Iván; Mátyás Naszódi: Lexicon as a Finite Automaton in Morphological Analysis. Proceedings of the 2nd Symposium on Programming Languages and Software Tools. University of Tampere, A-1991-5. Tampere, Finland (1991)

Naszódi Mátyás: Nyelvhelyesség-ellenőrzőre várva Alaplap, 1991. április (1991)

Naszódi Mátyás: Az agglutináció visszavág. Alaplap, 1991. május (1991)

Farkas Ernő; Naszódi Mátyás: Machine Translation - Computer Aided Translation. Második Mesterséges Intelligencia Szeminárium. Budapest (1991)

1990

Farkas, Ernő; Mátyás Naszódi: Linguistic Works in Computer and Automation Institute of the Hungarian Academy of Sciences Expert Meeting on Machine Translation Interface. ML-ETH Report 3. Saarbrücken, Germany (1990)

Farkas, Ernő; Mátyás Naszódi: Twofold Linguistic Model for Natural Language Interface. Proceedings of the 11th IFAC World Congress. Tallinn, Estonia (1990)

Naszódi Mátyás: Egy felhasználó keservei - bukdácsolás a szövegekben. Alaplap 1990. július (1990)

Farkas Ernő; Naszódi Mátyás: Magyar nyelvű mondatok elemzése természetes nyelvű interfész céljából. SzTAKI-kiadvány, 1990. május, 180. oldal. SzTAKI, Budapest (1990)

1989

Farkas Ernő; Naszódi Mátyás: Magyar szövegek számítógépes elemzése (1–5) CWI Számítástechnika 1989/8–9–11–12–13 sz. (1989)

Bach, Iván; Ernő Farkas; Mátyás Naszódi: Morphological Analysis of Inflected Languages and Finite Automata. 1st Finnish-Hungarian Workshop on Programming Languages and Software Tools. SZTE, Szeged (1989)

Farkas, Ernő; Mátyás Naszódi: Elimantion of Ambiguities in Natural Language. NJSZT/OCG, 171–176. NJSZT, Budapest (1989)

Bach Iván, Farkas Ernő, Naszódi Mátyás: Számítástechnikai eszközök és módszerek alkalmazása magyar nyelvű szövegek szerkezetének statisztikai vizsgálatára. OTKA tanulmány, 1989. december. Budapest (1989)

1988

Farkas, Ernő; Mátyás Naszódi: Hungarian Morphology and Syntax. SzTAKI Working Papers 6/IM. SzTAKI, Budapest (1988)

1987

Bach Iván; Farkas Ernő; Naszódi Mátyás: A magyar nyelv elemzése számítógéppel. (Tervek egy természetes nyelvű interfészhez). SzTAKI Tanulmány 199. SzTAKI, Budapest (1987)


Novák Attila

2009

Attila Novák: MorphoLogic's submission for the WMT 2009 Shared Task. Proceedings of the Fourth Workshop on Statistical Machine Translation at EACL 2009, 155–159. Athens, Greece (2009)

2008

Novák Attila; Tihanyi László, Prószéky Gábor: The MetaMorpho translation system. Proceedings of the Third Workshop on Statistical Machine Translation at ACL 2008, 111–114. Columbus, Ohio (2008)


Attila Novák: Language resources for Uralic minority languages. Proceedings of the SALTMIL Workshop at LREC-2008: Collaboration: interoperability between people in the creation of language resources for less-resourced languages, 27–32. Marrakech (2008)

2007

Novák Attila;Wenszky Nóra: Mire jó és hogyan készül egy számítógépes morfológia. In: Alberti Gábor; Fóris Ágota (szerk.) A mai magyar formális nyelvtudomány műhelyei, 157–169. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest (2007)

2006

Novák Attila; M. Pintér Tibor: Milyen a még jobb Humor; In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 4. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 60–69. Szegedi Tudományegyetem (2006)


Novák, Attila: Morphological Tools for Six Small Uralic Languages. Proceedings of The 5th International Conference on Language Resources and Evaluation (LREC), 925–930. Genoa, Italy (2006)

2005

Novák Attila; Endrédy István: Automatikus zárt ë-jelölő program.In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 453–454. SZTE, Szeged (2005)


Novák Attila; Wenszky Nóra: Tundrai nyenyec morfológiai elemző és generátor In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 200–208. SZTE, Szeged (2005) 


Prószéky, Gábor; Attila Novák: Computational Morphologies for Small Uralic Languages. In: Arppe, Antti; Lauri Carlson; Krister Linden; Jussi Piitulainen; Mickael Suominen; Martti Vainio; Hanna Westerlund; Anssi Yli-Jyrä (eds) Inquiries into Words, Constraints and Contexts.(Festschrift in the Honour of Kimmo Koskenniemi on his 60th Birthday) 116–125. CSLI Publications. Stanford University, Stanford (2005)

2004

Novák Attila: Az első nganaszan szóalaktani elemző. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 195–202. SZTE, Szeged (2004)


Novák, Attila; Viktor Nagy; Csaba Oravecz: Combining symbolic and statistical methods in morphological analysis and unknown word guessing. Proceedings of The Fourth International Conference on Language Resources and Evaluation (LREC-2004),1255–1258. Lisbon, Portugal (2004)


Novák, Attila: Creating a Morphological Analyzer and Generator for the Komi language. Proceedings of the SALTMIL Workshop at LREC-2004: First Steps in Language Documentation for Minority Languages, 64–67. Lisbon, Portugal (2004)

2003

Novák Attila: Milyen a jó Humor? In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 138–145. SZTE, Szeged (2003)


Novák Attila; Nagy Viktor; Oravecz Csaba: Magyar ismeretlenszó-elemző program fejlesztése. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 45–57. SZTE, Szeged (2003)


Novák, Attila; Viktor Nagy; Csaba Oravecz: Corpus Assisted Development of a Hungarian Morphological Analyser and Guesser. In: Archer, Dawn; Paul Rayson; Andrew Wilson; Tony McEnery (eds) Proceedings of the Corpus Linguistics 2003 Conference. UCREL Tech. Paper Nr. 16, 583–590. UCREL, Lancaster University, United Kingdom (2003)

2002

Novák Attila: HPSG fonológia. In: Kálmán László; Trón Viktor; Varasdi Károly (szerk.): Lexikalista elméletek a nyelvészetben (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 13). Tinta, Budapest (2002)

Novák Attila: Többértelmű vagy homályos? In: Kálmán László; Trón Viktor; Varasdi Károly (szerk.): Lexikalista elméletek a nyelvészetben (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 13). Tinta, Budapest (2002)

2001

Gyuris Bea; Novák Attila: A topik és a kontrasztív topik. In: Kálmán László (szerk.): Magyar leíró nyelvtan, Mondattan I, 24–53. Tinta, Budapest (2001)

Novák Attila: A hatókör felszíni egyértelműsítése. In: Kálmán László (szerk.): Magyar leíró nyelvtan, Mondattan I, 92–97. Tinta, Budapest (2001)

Novák Attila: A kommentelőzmények. In: Kálmán László (szerk.): Magyar leíró nyelvtan, Mondattan I, 76–91. Tinta, Budapest (2001)

Novák Attila; Dudás Kálmán; Kálmán László: Igevivők. In: Kálmán László (szerk.): Magyar leíró nyelvtan, Mondattan I, 54–75. Tinta, Budapest (2001)

1998

Novák, Attila: HPSG Phonology. In: Lexicon Matters, 33–48. ELTE Theoretical Linguistics Programme, Budapest, 1998.

Novák, Attila: Ambiguity and Vagueness. In: Lexicon Matters, 115–120. ELTE Theoretical Linguistics Programme, Budapest (1998)


Pál Miklós

2004

Prószéky, Gábor; Balázs Kis; Miklós Pál: Specialties and Applications of Hungarian Proofing Tools. Pre-Proceedings of the 1st International Workshop on Proofing Tools and Language Technologies, 113–116. Conference and Cultural Centre, Patras, Greece (2004)

1994

Prószéky, Gábor; Miklós Pál; László Tihanyi: Humor-based Applications. Proceedings of the 15th International Conference on Computational Linguistics (COLING), 1241–1244. University of Kyoto, Kyoto, Japan (1994)


Pohl Gábor

2006

Miháltz, Márton; Gábor Pohl: Exploiting Parallel Corpora for Supervised Word-Sense Disambiguation in English-Hungarian Machine Translation. Proceedings of the 5th LRECConference, 1294–1297. Genoa, Italy (2006)

Pohl, Gábor: English-Hungarian NP Alignment in MetaMorpho TM. Proceedings of the 11th EAMT, 69-74. Oslo, Norway (2006)

2005

Hodász, Gábor; Gábor Pohl: MetaMorpho TM: A Linguistically Enriched Translation Memory. In: Hahn, Walter; John Hutchins; Cristine Vertan (eds) International Workshop on Modern Approaches in Translation Technologies, 26–30. Borovets, Bulgaria (2005)

Kis Balázs; Pohl Gábor: Az automatikus terminológiakivonatolás módszerei. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 221–229. SZTE, Szeged (2005)

Miháltz Márton; Pohl Gábor: Javaslat szemantikailag annotált többnyelvű tanítókorpuszok automatikus előállítására jelentésegyértelműsítéshez párhuzamos korpuszból. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 418–419. SZTE, Szeged (2005)

Pohl Gábor: Angol–magyar szótáralapú főnévicsoport-szinkronizáció és fordításalapú főnévicsoport-meghatározás. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 125–133. SZTE, Szeged (2005)

2004

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: A New Approach to the Corpus-based Statistical Investigation of Hungarian Multi-word Lexemes. In: Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evaluation (LREC) 2004, Vol. V, 1677–1681. Lisbon, Portugal (2004)

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: Methods for the Extraction of Hungarian Multi-Word Lexemes. In: Decadt, B.; V. Hoste; G. de Pauw (eds) Computational Linguistics in the Netherlands 2003 (Antwerp Papers in Linguistics, Vol. 111), 47–62. University of Antwerp, Antwerp, Belgium (2004)

Kis Ádám; Kis Balázs; Pohl Gábor: A számítógépes terminológiakivonatolás új megközelítése In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 63–70. SZTE, Szeged (2004)

Pohl Gábor; Ugray Gábor: Angol címek felismerése. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 155–160. SZTE, Szeged (2004)

Pohl Gábor: Iteratív bekezdés- és mondatszinkronizáció. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 117–123. SZTE, Szeged (2004)

2003

Pohl Gábor: Szövegszinkronizációs módszerek, hibrid bekezdés- és mondatszinkronizációs megoldás. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 254–259. SZTE, Szeged (2003)


Prószéky Gábor

2008

Novák, Attila; László Tihanyi; Gábor Prószéky. The MetaMorpho translation system. In: Proceedings of the Third Workshop on Statistical Machine Translation, Columbus, Ohio, 111–114 (2008) 

Prószéky Gábor, Miháltz Márton. Magyar WordNet: az első magyar lexikális szemantikai adatbázis. Magyar Terminológia, Vol. 1. Nr. 1., 43-57 (2008)

Miháltz, Márton, Hatvani, Csaba, Kuti, Judit, Szarvas, György, Csirik, János, Prószéky, Gábor, Váradi, Tamás 2008. Methods and Results of the Hungarian WordNet Project. In: Tanács, Attila, Csendes, Dóra, Vincze, Veronika, Fellbaum, Christiane, Vossen, Piek (eds.) Proceedings of the Fourth Global WordNet Conference (GWC 2008). Szeged, University of Szeged, 311–320 (2008)

Karacs, Kristóf; Gábor Prószéky; Tamás Roska. Intimate Integration of Shape Codes and Linguistic Framework.  Int. J. Circ. Theor. Appl. (megj. alatt, 2008)

2007

Prószéky Gábor. A számítógépes nyelvészet hatása a nyelvleírásra. In: Talyigás Judit (szerk.) Könyv Gordos Géza 70. születésnapjára. Mil-Org, Budapest (2007)

Ainārs Blaudums, Albina Auksoriūtė, Andrejs Vasiljevs, Andris Kalniņš, Andris Liedskalniņš, Anita Dravniece, Anna Braasch, Anu Uritam, Asta Mitkeviciene, Audronė Bielevičienė, Balázs Kis, Bente Maegaard, Christian Galinski, Claus Povlsen, Danuta Kierzkowska, Eduards Cauna, Gábor Prószéky, György Tardy, Heiki-Jaan Kaalep, Helle Kilgi, Imants Belogrīvs, Inge Raupach, Ivars Puksts, Jānis Bordāns, Jūratė Zabielaitė, Juris Borzovs, Klaus-Dirk Smitz, Krystyna Siwek, Lina Henriksen, Marin Raguz, Nijole Dudlauskiene, Raivis Skadiņš, Rauno Salupere, Robertas Stunzinas, Sussi Olsen, Tomasz Borkowski, Uldis Priede, Valentīna Skujiņa. Towards Consolidation of European Terminology Resources. Experience and Recommendations from EuroTermBank Project. EuroTermBank Consortium, Riga, Latvia (2006)

2006

Prószéky Gábor: Mi köze van a tudásnak és az információnak a társadalomhoz? Információs Társadalom, VI (1), 56–59. (2006)

Prószéky Gábor; Olaszy Gábor; Váradi Tamás: Nyelvtechnológia. In: Kiefer Ferenc (szerk.) Magyar nyelv, 1038–1072. Akadémiai, Budapest (2006)

Prószéky, Gábor: Translating While Parsing. In: Mickael Suominen; Antti Arppe; Anu Airola; Orvokki Heinämäki; Matti Miestamo; Urho Määttä; Jussi Niemi; Kari K. Pitkänen; Kaius Sinnemäki (eds) A Man of Measure. (Festschrift in Honour of Fred Karlsson on his 60th Birthday) Special Supplement to SKY Journal of Linguistics, Vol. 19, 449–459. The Linguistic Association of Finland, Turku, Finland (2006)

Prószéky, Gábor; András Földes: Between Understanding and Translating: A Context-Sensitive Comprehension Tool. Archives of Control Sciences, Vol. 15, No.4, 637–644. (2006)

2005

Prószéky Gábor: A nyelvtechnológia (és) alkalmazásai. [eVilág-könyvek 2.] 84 pp. Aranykönyv, Budapest (2005)

Prószéky Gábor: Az elektronikus papírszótártól az "igazi" elektronikus szótárak felé. In: Fóris Ágota; Pálfy Miklós (szerk.) A lexikográfia Magyarországon (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XXXV), 81–87. Tinta, Budapest (2005)

Prószéky Gábor: A világháló nyelvi vizsgálata (Néhány tanulság a gépi feldolgozás számára). In: Alexin, Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai (MSZNY), 3–12. SZTE, Szeged (2005)

Prószéky Gábor: Egy új elvű fordítási rendszer felé. In: Dobos Csilla; Kis Ádám; Lengyel Zsolt; Székely Gábor; Tóth Szergej (szerk.) "Mindent fordítunk, és mindenki fordít" – Értékek közvetítése a nyelvészetben (Könyv professzor dr. Klaudy Kinga tiszteletére),79–83. SZAK, Bicske (2005)

Prószéky Gábor: MetaMorpho: egy üzemszerűen működő angol–magyar fordítóprogram. In: Mojzes Imre; Talyigás Judit (szerk.) Mozaikok a magyar informatikából (Dömölki Bálint 70. születésnapjára),112–119. Mil-Org, Budapest (2005)

Prószéky, Gábor: An Approach to Machine Translation via the Rule-to-Rule Hypothesis. In: Hutchins, John; Balázs Kis; Gábor Prószéky (eds) Proceedings of the 10th Conference of the Eurpean Association for Machine Translation (EAMT), 219–225. PPKE ITK, Budapest, Hungary(2005)

Prószéky, Gábor: Machine Translation and the Rule-to-Rule Hypothesis. In: Károly, Krisztina; Ágota Fóris (eds) New Trends in Translation Studies (In Honour of Kinga Klaudy), 207–218. Akadémiai, Budapest, Hungary (2005)

Prószéky, Gábor; András Földes: An Intelligent, Context-Sensitive Dictionary: A Polish –English Comprehension Tool. In: Vetulani, Zygmunt (ed) Human Language Technologies as a Challenge for Computer Science and Linguistics, 386–389. Mickiewicz University, Poznan, Poland (2005)

Prószéky, Gábor; Attila Novák: Computational Morphologies for Small Uralic Languages. In: Arppe, Antti; Lauri Carlson; Krister Linden; Jussi Piitulainen; Mickael Suominen; Martti Vainio; Hanna Westerlund; Anssi Yli-Jyrä (eds) Inquiries into Words, Constraints and Contexts.(Festschrift in the Honour of Kimmo Koskenniemi on his 60th Birthday) 150–157. CSLI Publications. Stanford University, Stanford (2005)

2004

Prószéky Gábor: Magyar nyelvtechnológia = magyar nyelv + magyar technológia + ?. In: Balázs Géza (szerk.) A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője, II. kötet, 171–174. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest (2004)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: A nyelv és a számítógép. In: Kenesei István (szerk.) A nyelv és a nyelvek. Akadémiai, Budapest, 171–189. (2004)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis; Miklós Pál: Specialties and Applications of Hungarian Proofing Tools. Pre-Proceedings of the 1st International Workshop on Proofing Tools and Language Technologies. 113–116. Conference and Cultural Centre, Patras, Greece (2004)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi; Gábor Ugray: Moose: a robust high-performance parser and generator. Proceedings of the 9th Workshop of the European Association for Machine Translation, 138–142. Foundation for International Studies, La Valletta, Malta (2004)

2003

Alexin, Zoltán; János Csirik; Tibor Gyimóthy; Károly Bibok; Csaba Hatvani; Gábor Prószéky; László Tihanyi: Manually Annotated Hungarian Corpus. In: Paroubek, Patrick (ed) Proceedings of the 10th Conference of the European Chapter of the Association for Computational Linguistics (EACL), Vol.2, 53–56. Linguistic Institute, Budapest, Hungary (2003)

Csendes Dóra; Hatvani Csaba; Alexin Zoltán; Csirik János; Gyimóthy Tibor; Prószéky Gábor; Váradi Tamás: Kézzel annotált magyar nyelvi korpusz: a Szeged Korpusz. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai (MSZNY), 238–245. SZTE, Szeged (2003)

Karacs, Kristóf; Gábor Prószéky; Tamás Roska: Intimate Integration of Shape Codes and Linguistic Framework. Galias, Z.; Garda, B.; Kadeja, B.; Ogorzalek, M. (eds) Proceedings of the 16th European Conference on Circuit Theory and Design (ECCTD), Vol. I, 409–412. IEEE, Cracow, Poland (2003)

Prószéky Gábor: A természetes nyelvek formális modelljeiről. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 124–130. SZTE, Szeged (2003)

Prószéky Gábor: A természetes nyelvek leírásának bonyolultsági kérdései. Magyar Tudomány, 48 (109) évf. 3.sz, 344–350. (2003)

Prószéky Gábor: An Intuitive Representation of Human Languages for Translation. Proceedings of the Kalmár Workshop on Logic and Computer Science, 7–8.SZTE, Szeged, Hungary (2003)

Prószéky Gábor: Automatikus információszerzés gazdasági rövidhírekből. In: Patkós Anna (szerk.) Információs és kommunikációs technológiák, 28–38. Oktatási Minisztérium Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkárság, Budapest (2003)

Prószéky Gábor: Automatikus információszerzés gazdasági-politikai rövidhírekből. Az NJSzT 10. kongresszusának kiadványa, 359–368. Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Budapest (2003)

Prószéky Gábor: Megértéstámogatás és gépi fordítás: nyelvtechnológia a 21. század elején. Az NJSzT 10. kongresszusának kiadványa, 228–232. Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Budapest (2003)

Prószéky Gábor: NewsPro: automatikus információszerzés gazdasági rövidhírekből. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai (MSZNY), 161–166. SZTE, Szeged (2003)

Prószéky Gábor: Nyelvi technológiák és gépi fordítás. Alkalmazott nyelvtudomány III(1), 5–11. (2003)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Mire jó a NewsPro? (Rövidhírek automatikus elemzése - magyarul). Boss Magazin, 2003. október, 40–41. (2003)

Prószéky Gábor; Olaszy Gábor; Váradi Tamás: Nyelvtechnológia. In: Kiefer Ferenc (szerk.) A magyar nyelv kézikönyve, 567–588. Akadémiai, Budapest (2003)

2002

Prószéky Gábor: Az információ és a betűk. eVilág 1(2), 26–29. (2002)

Prószéky, Gábor: Comprehension Assistance Meets Machine Translation. In: Toma3 Erjavec; Jerneja Gros (eds) Language Technologies, 1–5. Institut Jo3ef Stefan,Ljubljana, Slovenia (2002)

Prószéky, Gábor: Experience from Translation of EU Documents. Across Languages and Cultures, 3(2), 189–199. (2002)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: Context-Sensitive Electronic Dictionaries. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING),Vol. II, 1268–1272. Taipei, Taiwan (2002)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: Recognition Assistance. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING),Vol. II, 1263-1267. Taipei, Taiwan (2002)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: MetaMorpho: A Pattern-Based Machine Translation System. In: Proceedings of the 24th 'Translating and the Computer' Conference, 19–24. ASLIB, London, United Kingdom (2002)

Prószéky, Gábor; Márton Miháltz: Automatism and User Interaction. In: Manuel González Rodriguez; Carmen Paz Suarez Araujo (eds) Proceedings of the 3rd International Conference on Language Resourcs and Evaluation (LREC), Vol. III, 957–961. Las Palmas de Gran Canaria, Spain (2002)

Prószéky, Gábor; Márton Miháltz: Semi-automatic Development of the Hungarian WordNet. In: Christodoulakis, D.N.; C. Kunze; L. Lemnitzer (eds) Proceedings of the Workshop on WordNet Structures and Standardization, and How These Affect WordNet Applications and Evalutation, 42–46. Las Palmas de Gran Canaria, Spain. (2002)

Prószéky, Gábor; Mátyás Naszódi; Balázs Kis: Recognition Assistance. In: Shu-Chuan Tseng (ed) Proceedings of the 19th International Conference on Computational Linguistics (COLING), Vol. II, 1263–1267. Taipei, Taiwan (2002)

2001

Prószéky Gábor: A nyelvtechnológia és a modern nyelvészet viszonyáról. In: Andor József; Szűts Tibor; Terts István (szerk.) Színes eszmék nem alszanak (Szépe György 70. születésnapjára), 991–998. Lingua Franca Csoport, Pécs (2001)

Prószéky Gábor: Az "újrafelhaszált" szóvégmutató szótár. Modern Filológiai Közlemények 121–123. (2001)

Prószéky Gábor: Mit is jelent az, hogy "a magyar nyelv az informatika korában"? Alkalmazott nyelvtudomány 1(1), 71–76. (2001)

Prószéky Gábor: Nyelvtechnológiai alapkutatások - mik is azok? In: Bartha Magdolna; Stephanides Éva (szerk.) A nyelv szerepe az információs társadalomban (A X. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásainak válogatott gyűjteménye), 13–23. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár (2001)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Globális társadalom - globális nyelv: a nyelvi processzorok világa. Info-Társadalomtudomány 53,57–62. (2001)

Prószéky, Gábor; Dániel Nagy; Márton Miháltz: Toward a Hungarian WordNet. Proceedings of the WordNet Workshop at NAACL-2001, 174–176. Pittsburgh, USA (2001)

2000

Prószéky Gábor: A nyelvtechnológiai alapkutatások hiányáról és szükségességéről. In: T. Molnár István; Klaudy Kinga (szerk.) Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára, 157–165, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen (2000)

Prószéky Gábor: Humán nyelvtechnológiák: a nyelvtudomány és az informatika határán. Magyar Tudomány 2000/10, 1231–1234. (2000)

Prószéky Gábor: A magyar morfológia számítógépes kezelése. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Morfológia (Strukturális magyar nyelvtan III). 1021–1064. Akadémiai, Budapest (2000)

1999

Alexin, Zoltán; Tamás Váradi; Csaba Oravecz; Gábor Prószéky; János Csirik; Tibor Gyimóthy: FGT: A Framework for Generating Rule-Based Taggers. Proceedings of the Ninth International Workshop on Inductive Logic Programming (ILP), 1–7. Bled, Slovenia (1999)

Németh, Géza; Csaba Zainkó; Gábor Olaszy; Gábor Prószéky: Problems of Creating a Flexible E-mail Reader for Hungarian. In: Kis, Balázs; Németh, Géza; Olaszy, Gábor (eds) Proceedings of the 6th European Conference on Speech Communication and Technology (EUROSPEECH), Vol. 2, 939–942. Budapest, Hungary (1999)

Németh, Géza; János Mándli; Gábor Prószéky (eds): Electronic Proceedings of 6th European Conference on Speech Communication and Technology (EUROSPEECH) [CD-ROM]. Budapest, Hungary (1999)

Prószéky Gábor: Természetes nyelvek. In: Futó Iván (szerk.) Mesterséges intelligencia, 756–814. Aula, Budapest (1999)

Prószéky Gábor; Kis Balázs: Számítógép-hálózat a fordítástámogatásban. Új Alaplap, XVII. évf. 4. szám, 24–27. (1999)

Prószéky Gábor;Kis Balázs: Számítógéppel - emberi nyelven. [Intelligens szövegkezelés számítógéppel]. 340 pp. SZAK, Bicske (1999)

Prószéky, Gábor: Intelligent Translation Support: A Developing Area of Information Technology. Proceedings of the 21st International Conference on Information Technology Interfaces (ITI), 5–9. Pula, Croatia (1999)

Prószéky, Gábor: Language Technology Tools in the Translator's Practice. Journal of Computing and Information Technology, 7(3), 221–227. (1999)

Prószéky, Gábor; Balázs Kis: A Unification-Based Approach to Morpho-Syntactic Parsing of Agglutinative and Other (Highly) Inflectional Languages. Proceedings of the 37th Annual Meeting of the Association for Computational Linguistics (ACL), 261–268. College Park, Maryland, USA (1999)

1998

Prószéky Gábor: Nyelvhelyesség és számítógépes szövegírás. Magyar Tudomány 43 (104) évf. 491–493. (1998)

Prószéky Gábor: Nyelvtechnológia. Új Alaplap, XVI. évf. 6. szám (1998)

Prószéky, Gábor: An Intelligent Multi-Dictionary Environment. In: Pierre Isabelle (ed) Proceedings of the 17th International Conference on Computational Linguistics (COLING), 1067–1071. Université de Montreal, Montreal, Canada (1998)

Prószéky, Gábor: Language Technology Tools in the Translator's Practice. Proceedings of the 20th International Conference on Information Technology Interfaces (ITI), 73–78. Pula, Croatia (1998)

Prószéky, Gábor: Marketing Language Technology Tools, Today. Proceedings of IST 98, European Commission & Austrian Ministry of Science and Transport, 173–174. Vienna, Austria (1998)

Roosmaa, Tiit; Gábor Prószéky: GLOSSER-Using Language Technology Tools for Reading Texts in a Foreign Language. In: Jager, Sake; John Nerbonne; Arthur van Essen (eds) Language Teaching and Language Technology, 101–107. Swets & Zeitlinger, Lisse, The Netherlands (1998)

1997

Nerbonne, John; Lauri Karttunen; Elena Paskaleva; Gábor Prószéky; Tiit Roosmaa: Reading More into Foreign Languages. Proceedings of the 5th Conference on Applied Natural Language Processing (ANLP), 135–138.Washington, USA (1997)

Prószéky Gábor: MoBiDic: a gépi szótárak új koncepciója. MFE, II. évf. 4. sz., 2–5. (1997)

Prószéky Gábor: Nyelvi hibák és a nyelvhelyesség-ellenőrzés. Új Alaplap, XV. évf. 8. szám, 39–42. (1997).

Prószéky Gábor: Szótárírási szempontok a számítógépes nyelvi programok korában és korábban. In: Kiss Gábor; Zaicz Gábor (szerk.) Szavak - nevek - szótárak (Írások Kiss Lajos születésnapjára), 326–335. Tinta, Budapest (1997)

Prószéky Gábor: Újra papír? Lexikonok, enciklopédiák, szótárak - másképp. In: Polyák Ildikó (szerk.) VII. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia (MANYE), I. kötet, 23–27.Külkereskedelmi Főiskola, Budapest (1997)

Prószéky, Gábor: Language Technology in the Service of CALL. In: Kohn, János; Bernd Rüschoff; Dieter Wolff (eds) New Horizons in CALL (Proceedings of EUROCALL 96), 53–64. Berzsenyi Dániel College, Szombathely, Hungary (1997)

Prószéky, Gábor: MoBiDic: A New Language Techology Tool for Translators. In: Kinga Klaudy; János Kohn (eds) Proceedings of the 2nd "Transferre necesse est" Conference, 558–568. Scholastica, Budapest, Hungary (1997)

Prószéky, Gábor: Morpho-Syntactic Segmentation in Continuous Speech Recognition. Proceedings of the 2nd International Workshop on Speech and Computer (SPECOM), 143–146. Editura Promedia Plus, Cluj-Napoca, Romania (1997)

Prószéky, Gábor: Romanian and Hungarian Spelers and Hyphenators for Various Applications. Proceedings of CompNews 97, 44–47. EMT, Cluj, Romania (1997)

1996

Prószéky Gábor: Language and Technology 2000. Inspiráció 7(2), 29–31. (1996)

Prószéky Gábor: Nyelvtechnológia 2000. Modern nyelvoktatás 2(1–2), 30–34. (1996)

Prószéky, Gábor: Syntax As Meta-morphology. Proceedings of the 16th International Conference on Computational Linguistics (COLING), Vol.2, 1123–1126. Center for Sprogteknologi, Copenhagen, Denmark (1996)

Prószéky, Gábor: How to Reach the Language Technology Market? In: Dan Tufio (ed) Limbaj oi Technologie, 197–200. Editura Academiei Române, Bucharest, Romania (1996)

1995

Prószéky Gábor: A kétarcú soknyelvűség (Magyar nyelvi szoftverek műhelye). Új Alaplap 1995/10, 9–10. (1995)

Prószéky Gábor: Ismét előtérbe lép a gépi fordítás. (Részvételünk a Copernicus-programban). Új Alaplap 1995/10, 35–36. (1995)

Prószéky Gábor: Nyelvtechnológia 2000. A VI. NJSZT-konferencia előadásai, Budapest, I. kötet, 12–18. (1995)

Prószéky, Gábor: Humor: a Morphological System for Corpus Analysis. In: Rettig, Heike.; Júlia Pajzs; Gábor Kiss (eds) Language Resources for Language Technology, 149–158. TELRI, Tihany, Hungary (1995)

Prószéky, Gábor: On the Increasing Role of Linguistic Subsystems in Office and Business Applications. In: Traunmüller, R.; Kovács, Gy. (eds) Computer & Communications (Creating New Applications in Business, Administration and Society), 19–26. Oldenbourg, Wien/München, Austria/Germany (1995)

1994

Prószéky, Gábor; Miklós Pál; László Tihanyi: Humor-based Applications. Proceedings of the 15th International Conference on Computational Linguistics (COLING), 1241–1244. University of Kyoto, Kyoto, Japan (1994)

Prószéky, Gábor: Industrial Applications of Unification Morphology. Proceedings of the 4th Conference on Applied Natural Language Processing (ANLP), 157–159. University of Stuttgart, Stuttgart, Germany (1994)

1993

Prószéky Gábor: Nem pusztán az a fontos, hogy helyes-e, hanem hogy mennyire intelligens... Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 27–41. (1993)

Prószéky Gábor: Nyelvművelés számítógéppel? (A számítógépes helyesírás-ellenőrzés új útjai).Magyar Nyelvőr 117(4), 509–511. (1993)

Prószéky Gábor; Tihanyi László: A Humor rendszer alkalmazásai. A III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai, I. 465–469. Miskolci Egyetem, Miskolc (1993)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: Helyette: Inflectional Thesaurus for Agglutinative Languages. Proceedings of the 6th Conference of the European Chapter of the Association for Computational Linguistics (EACL), 473. University of Utrecht, Utrecht, The Netherlands (1993)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: Humor: High-Speed Unification Morphology and Its Applications for Agglutinative Languages. La tribune des industries de la langue, No. 10. 28–29, OFIL, Paris, France (1993)

1992

Prószéky Gábor: Helyes-e? (A program filozófiája). Alaplap, 1992. május, 9–10. (1992)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: A Fast Morphological Analyzer for Lemmatizing Agglutinative Languages. In: Kiefer, Ferenc; Gábor Kiss; Júlia Pajzs (eds) Papers in Computational Lexicography (COMPLEX), 265–278. Linguistics Institute of the HAS, Budapest (1992)

1989

Prószéky Gábor; G. Gazdar; E. Klein; S. Pullum; I. Sag: Generalized Phrase Structure Grammar. In: Telegdi Zsigmond; Kiefer Ferenc (szerk.) Általános Nyelvészeti Tanulmányok XVII, 374–379. Akadémiai, Budapest (1989)

Prószéky Gábor: Határozók, szabad határozók. In: Telegdi & Kiefer (szerk.) Általános Nyelvészeti Tanulmányok XVII, 213–240. Akadémiai, Budapest (1989)

Prószéky Gábor: Számítógépes nyelvészet [Természetes nyelvek használata számítógépes rendszerekben]. 605 pp. SZÁMALK, Budapest (1989)

Prószéky, Gábor; Ilona Koutny; Balázs Wacha: Dependency Syntax of Hungarian. In: Maxwell, Dan; Klaus Schubert (eds) Metataxis in Practice (Dependency Syntax for Multilingual Machine Translation), 151–181. Foris, Dordrecht, The Netherlands (1989)

Kálmán C. György; Kálmán László; Nádasdy Ádám; Prószéky Gábor: A magyar segédigék rendszere. In: Telegdi Zsigmond; Kiefer Ferenc (szerk.) Általános Nyelvészeti Tanulmányok, XVII, 49–103. Akadémiai, Budapest (1989)

1988

Prószéky, Gábor: Hungarian: A Special Challenge to Machine Translation? In: Maxwell, Dan; Klaus Schubert; Toon Witkam (eds) New Directions in Machine Translation, 219–231. Foris, Dordrecht, The Netherlands (1988)

1987

Prószéky Gábor: A magyar nyelv a számítógép szemével. Computerworld-Számítástechnika 2(12), 24. (1987)

Prószéky Gábor: Természetes nyelvű interfészek. Computerworld-Számítástechnika 2(12), 20–21. (1987)

Prószéky Gábor: Magyar számítógépes nyelvészet nem volt - hanem nincs. Computer­world-Számítástechnika 2(12), 22–23. (1987)

1986

Kálmán, C. György; Gábor Prószéky; László Kálmán; Ádám Nádasdy: Hocus, Focus and Verb Types in Hungarian Infinitive Constructions. In: Abraham, Werner; Sjaak de Mey (eds) Topic, Focus and Configurationality, 129–142. John Benjamins, Amsterdam, The Netherlands (1986)

Prószéky, Gábor: On T. Langendoen and P. Postal's `The Vastness of Natural Languages' Studies in Language, 10(2), 520–527. (1986)

Prószéky, Gábor: Processing Clinical Narratives in Hungarian. In: Lenders, Winfried (ed) Proceedings of the 12th International Conference on Computational Linguistics (COLING), 365–367. University of Bonn, Bonn, Germany (1986)

Prószéky, Gábor: Compiling Hungarian Medical Texts into an Expert System Useable Form. In: Iványi, Antal (ed) Proceedings of the 2nd Conference of Program Designers, 24–27. ELTE TTK, Budapest, Hungary (1986)

1985

Kálmán, László; Gábor Prószéky: FMR Grammar. Working Papers, Vol.1, 31–41. Institute of Linguistics, Budapest, Hungary (1985)

Prószéky, Gábor: The y-Structure of the Participle Group. In: Kenesei, István (ed) Approaches to Hungarian, Vol.1, 119–139. JATE, Szeged, Hungary (1985)

1984

Prószéky, Gábor; Ádám Nádasdy; György C. Kálmán; László Kálmán: Topic, Focus and Auxiliaries in Hungarian. Groninger Arbeiten zur germanistischen Linguistik, Vol. 24, 162–177. (1984)

Prószéky Gábor: A természetes nyelvek és a számítógép. Információ-Elektronika, I. rész: 84(1), 35–43.; II. rész: 84(2), 78–85. (1984)

1982

Prószéky, Gábor; Zoltán Kiss; Lajos Tóth: Morphological and Morphonological Analysis of Hungarian Word Forms by Computer. Computational Linguistics & Computer Languages XV, 195–228 (1982)

1979

Prószéky Gábor; Kiss Zoltán; Tóth Lajos: Magyar nyelvű szövegek számítógépes morfológiai vizsgálata. SOFTTECH D41. SZÁMKI, Budapest (1979)


Tihanyi László

2008

Novák Attila; Tihanyi László, Prószéky Gábor: The MetaMorpho translation system. In: Proceedings of the Third Workshop on Statistical Machine Translation at ACL 2008, 111–114. Columbus, Ohio (2008)

2007

Tihanyi László: A MetaMorpho projekt 2007-ben In: Tanács Attila; Csendes Dóra (szerk.) A 5. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, SZTE, Szeged 179-186 (2007)

2006

Tihanyi László; Merényi Csaba: A MetaMorpho fordítóprogram projekt 2006-ban. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 4. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 169–179. SZTE, Szeged (2006)

2005

Tihanyi László: A MetaMorpho fordítóprogram projekt 2005-ben. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 99–107. SZTE, Szeged (2005)

2004

Prószéky, Gábor; László Tihanyi; Gábor Ugray: Moose: a robust high-performance parser and generator. Proceedings of the 9th Workshop of the European Association for Machine Translation, 138–142. Foundation for International Studies, La Valletta, Malta (2004)

Tihanyi László: A MetaMorpho projekt 2004-ben. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 85–87. SZTE, Szeged (2004)

2003

Alexin, Zoltán; János Csirik; Tibor Gyimóthy; Károly Bibok; Csaba Hatvani; Gábor Prószéky; László Tihanyi: Manually Annotated Hungarian Corpus. In: Paroubek, Patrick (ed) Proceedings of the 10th Conference of the European Chapter of the Association for Computational Linguistics (EACL), Vol.2, 53–56. Linguistic Institute, Budapest, Hungary (2003)

Tihanyi László: A MetaMorpho projekt története. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 247–253. SZTE, Szeged (2003)

2002

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: MetaMorpho: A Pattern-Based Machine Translation System. In: Proceedings of the 24th 'Translating and the Computer' Conference, 19–24. ASLIB, London, United Kingdom (2002)

1994

Prószéky, Gábor; Miklós Pál; László Tihanyi: Humor-based Applications. Proceedings of the 15th International Conference on Computational Linguistics (COLING), 1241–1244. University of Kyoto, Kyoto, Japan (1994)

1993

Prószéky Gábor; Tihanyi László: A Humor rendszer alkalmazásai. A III. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia előadásai, I. 465–469. Miskolci Egyetem, Miskolc (1993)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: Helyette: Inflectional Thesaurus for Agglutinative Languages. Proceedings of the 6th Conference of the European Chapter of the Association for Computational Linguistics (EACL), 473. University of Utrecht, Utrecht, The Netherlands (1993)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: Humor: High-Speed Unification Morphology and Its Applications for Agglutinative Languages. La tribune des industries de la langue, No. 10. 28–29., OFIL, Paris, France (1993)

1992

Pajzs, Júlia; László Tihanyi; Ildikó Villó: Compiling Dictionaries with Grammar Defined Databases. In: Kiefer, Ferenc; Gábor Kiss; Júlia Pajzs (eds) Papers in Computational Lexicography (COMPLEX), 260–264. Linguistics Institute, HAS, Budapest (1992)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi: A Fast Morphological Analyzer for Lemmatizing Agglutinative Languages. In: Kiefer, Ferenc; Gábor Kiss; Júlia Pajzs (eds) Papers in Computational Lexicography (COMPLEX), 265–278. Linguistics Institute of the HAS, Budapest, Hungary (1992)


Trepák Mónika

2005

Vöröss Ferenc; Trepák Mónika: A MoBiMouse Plus szótárak készítése közben szerzett tapasztalatokról (Egy szótárfeldolgozó programcsomag elvi lehetőségei emberi segítséggel). In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 143–154. SZTE, Szeged (2005)


Ugray Gábor

2004

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: A New Approach to the Corpus-based Statistical Investigation of Hungarian Multi-word Lexemes. In: Proceedings of the 4th International Conference on Language Resources and Evaluation (LREC) 2004, Vol. V, 1677–1681. Lisbon, Portugal (2004)

Kis, Balázs; Begona Villada; Tamás Bíró; Gosse Bouma; Gábor Pohl; Gábor Ugray; John Nerbonne: Methods for the Extraction of Hungarian Multi-Word Lexemes. In: Decadt, B.; V. Hoste; G. de Pauw (eds) Computational Linguistics in the Netherlands 2003 (Antwerp Papers in Linguistics, Vol. 111), 47–62. University of Antwerp, Antwerp, Belgium (2004)

Lengyel István; Kis Balázs; Ugray Gábor: MemoQ – új megközelítés a fordítástámogatásban. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 100–107. SZTE, Szeged (2004)

Pohl Gábor; Ugray Gábor: Angol címek felismerése. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 2. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 155–160. SZTE, Szeged (2004)

Prószéky, Gábor; László Tihanyi; Gábor Ugray: Moose: a robust high-performance parser and generator. Proceedings of the 9th Workshop of the European Association for Machine Translation, 138–142. Foundation for International Studies, La Valletta, Malta (2004)

2003

Ugray Gábor: Intelligens természetes nyelvi kereső- és cserélő eszköz az MS Word szövegszerkesztőhöz: mFind. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 315–316. SZTE, Szeged (2003)

Ugray, Gábor; Gábor Ujvárosi: English Adverbial NPs of Time in Machine Translation. In: Angelova, Galia; Kalina Boncheva; Ruslan Mitkov; Nicolas Nicolov; Nicolai Nikolov (eds) Proceedings of International Conference on Recent Advances in Natural Language Processing, 490–494. Borovets, Bulgaria (2003)


Ujvárosi Gábor

2003

Ugray, Gábor; Gábor Ujvárosi: English Adverbial NPs of Time in Machine Translation. In: Angelova, Galia; Kalina Boncheva; Ruslan Mitkov; Nicolas Nicolov; Nicolai Nikolov (eds) Proeedings of International Conference on Recent Advances in Natural Language Processing, 490–494. Borovetes, Bulgaria (2003)


Vancsa László

2003

Vancsa László: A BLEU automatikus kiértékelési eljárás alkalmazása angol–magyar fordítóprogram gyakori, folyamatos minősítésére. In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) Az 1. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 319. SZTE, Szeged (2003)


Vöröss Ferenc

2005

Vöröss Ferenc; Trepák Mónika: A MoBiMouse Plus szótárak készítése közben szerzett tapasztalatokról (Egy szótárfeldolgozó programcsomag elvi lehetőségei emberi segítséggel). In: Alexin Zoltán; Csendes Dóra (szerk.) A 3. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia előadásai, 143–154. SZTE, Szeged (2005)

 
OLDALTÉRKÉP | ELÉRHETŐSÉG | ADATVÉDELEM | SZERZŐI JOGOK | VÁSÁRLÁSI TUDNIVALÓK